|
A régi ház küszöbén...
Kezembe ejtve homlokom
ülök a korhadt küszöbön.
Te régi ház, elmúlt időmet
köszönöm néked, régi udvar.
Köszönöm néked régi udvar
a fák alatt a lenge imát,
a kis padot, a szép lugast,
amit befontak ágak, indák.
Köszönöm néked régi udvar,
a búvócskát, a kergetősdit,
a kisleányt, amint vigyázva
egy nagy fa mellől leskelődik.
Köszönöm néked, régi ház,
- Ez minden, ami megmaradt -
a nyilakat, a jó parittyát,
az első lelőtt madarat.
Ó, köszönöm, szelid anyámat,
amint gyümölcsöt osztogat,
a bátyámat, a két nénémet,
és köszönöm a húgomat.
Köszönöm néked régi ház,
- köszönni valóm annyi van -
Ó köszönöm halott apámat,
ki így szólt hozzám: kisfiam!
Mindent elvesztve, férfi-szívvel
köszönöm néked, köszönöm,
hogy megengedted, hogy még egyszer
leüljek itt a küszöbön.
Úgy látszik, az életben minden
valamilyen láthatatlan óramű
percmutatója szerint történik:
egy pillanattal elébb sem lehet “dönteni”,
csak amikor a dolgok és helyzetek
önmaguktól döntenek…
Az élet dönt, meglepően és gyönyörűen…
s akkor minden olyan egyszerű és természetes.”
(Márai Sándor: Az igazi)
Gyönyörű az, ha az ember célba lát,
S eléri azt tűzön-vízen át.
Az életben boldog csak akkor lehetsz,
Ha szíved annak adod, kit igazán szeretsz.
Ha majd az életben fáj valami nagyon,
Ne mond el senkinek, Nehogy kacagva légy.
Borulj egy párnára egy csendes éjszakán,
Ott sírd ki magad szívből, igazán.
Meg kell tanulni tűrni és szenvedni,
Kell tanulni sírni, feledni, nevetni.
Csalódni kell százszor és ezerszer
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
